Gépjármű hűtők

Több mint húsz éve foglalkozunk gépjármű hűtők javításával.

 

 

Az elmúlt húsz évben jelentős tapasztalatot szereztünk a legkülönfélébb autótípusok hűtőinek javítása terén. Foglalkozunk a személyautókon kívül, teherautók, munkagépek, régi vagy új járművek hűtőinek javításával, felújításával.

Majdnem minden hűtő javítható…

 

Kivételek persze vannak. Ha a lyukak keresése alkalmával kiderül, hogy a javítandó példány inkább hasonlít egy szitára mint egy hűtőre, esetleg a javítás sikerül, de az utolsó nyomáspróbák során keletkeznek újabb nem kívánt nyílások, akkor a hűtő valószínűleg megérett a cserére. Ez előfordulhat a nem megfelelő fagyálló alkalmazása vagy esetén vagy egyszerűen elöregedett illetve korábban nem megfelelően javított hűtőnél is. Ebben az esetben eredeti és után gyártott hűtők széles választékával tudunk szolgálni…

…Új hűtők széles választékát kínáljuk arra az esetre, ha a javítás már nem lenne gazdaságos.

Ha egy hűtő elérkezett pályafutása végére, akkor sem kell attól tartani, hogy melege lesz az autó motorjának.

Rengeteg típushoz tudunk rendelni a gyári mellett, költséghatékonyabb után gyártott megoldást is. Sőt, sok esetben a hűtő oldalelemei külön is megrendelhetők, így tényleg csak azt elemet kell kicserélni, amelyik már nem javítható.